VALSIR JAVÍTÓKÉSZLET SÉRÜLT TÖBBRÉTEGŰ CSŐ HELYREÁLLÍTÁSÁHOZ

Mióta a többrétegű csövek bekerültek a falba, azóta természetesen az is előfordulhat, hogy egy elburkolt vezeték valamilyen okból megsérül, és ezt javítani kell…
A Valsir PEXALBRASS termékcsaládba tartozó javítókészlet segítségével nagyban egyszerűsödhet a helyreállítás, illetve jóval kisebb bontással megúszhatjuk a dolgot.
Ha kép vagy polc felfúrása miatt csak egy kis méretű lyuk is keletkezik a csövön, és egy toldóidommal megoldható a feladat, akkor is nagyobb hosszban kell szabaddá tenni a csövet, hogy a toldóidom felhelyezéséhez szükséges hely axiális irányban rendelkezésre álljon, hisz enélkül úgy kellene befeszegetni az idomot.
A Valsir javítóidom úgy került kialakításra, hogy teleszkóposan mintegy 4 cm-re kihúzható, ezért nem kell feleslegesen még több csempét leverni, anyagiakat és munkaidő ráfordítást nem kímélve. A megfelelő hosszra széthúzott idom így már a két végén préselhető, a középső kötés pedig egy csavarzat segítségével fixálható.

A javítás lépései a következők:

A rendelkezésre álló méreteket, ill. a kivitelezés során használható préspofákat az alábbi táblázat foglalja össze:

Nem találta meg amit keresett? Kérem, írja le üzenetben, hogy mire van szüksége! Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!

A jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében a weboldalunk úgynevezett sütiket használ